ÜDV úJRA FANOK! HATALMAS MOSOLLYAL JELENTHETJÜK BE, HOGY TAVASSZAL ZENEKARUNK TURNÉRA INDUL, MÉG PEDIG NEM IS AKÁRKIKKEL, AZ ERÓZIÓ ÉS A LÁTVÁNYNÉPSÉG ZENEKAROK TÁRSASÁGÁBAN. A TÚRA ALATT TÖBB KISEBB-NAGYOBB TELEPÜLÉST IS MEGLÁTOGATUNK, A RÉSZLETEKRÖL A KONCERTEKNÉL ILLETVE A FACEBOOKON TALÁLHATTOK TÖBB INFÓT. EZEN FELÜL REMÉLJÜK, HOGY A TURNÉ KEZDETÉRE EGY KIS MEGLEPETÉSSEL IS KEDVESKEDHETÜNK NEKTEK... :d
Jó hírek! Végre bejelenthetjük, hogy a már réges-régen tervezett elsö saját albumunk felvételét a múlt héten elkezdtük. Legelöször a gitársávok kerültek felvételre, és bátran mondhatom, hogy eszméletlenül jól fognak szólni! Mindehhez hozzájárul természetes az ügyes studiomunka (Faragó István, Sztivi személyében) és a közel sem amatör szintet mutató technikai berendezések (erösítö, láda, gitár, pedálok). Elöreláthatólag a sávok felvételével még idén végzünk, viszont a végleges, kész albumra körülbelül Január-Február végéig kell várnotok! Addig is kitartás és legyetek jók!
Kedves hallgatók/ismerösök! A zenekar nem szünt meg, továbbra is müködünk, azonban (föleg nyári programok miatt) igencsak szétszórtak lettünk az elmúlt idöszakban. Így a dunaszekcsöi lugio napok óta nem is tudtunk fellépni. A szeptemberi sulikezdés után igyekszünk aktívak lenni, és azoktól pedig tényleg elnézést és türelmet kérünk akik már nagyon vágynak egy jó koncertre!
You are viewing the text version of this site.
To view the full version please install the Adobe Flash Player and ensure your web browser has JavaScript enabled.
Need help? check the requirements page.
Hozzászólások
j
jó lett, így tovább